Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni,
amit egymás közt beszélgettek.
Azt mondta az első: Én vagyok a BÉKE,
de az emberek nem képesek életben tartani.
Azt hiszem, el fogok aludni… Néhány pillanat múlva
már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a
hajdan fényesen tündöklő lángra.
A második azt mondta: én vagyok a HIT.
Sajnos az emberek sokszor fölöslegesnek tartanak.
Nincs értelme tovább égnem. A következő pillanatban
Egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan szólt a harmadik: én a SZERETET vagyok.
Nincs már erőm tovább égni. Az emberek semmibe veszik,
hogy milyen nagy szükségük van rám.
Ezzel ki is aludt a harmadik gyertya is.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
-De hát mi történt?! Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké…!
Elkeseredésében sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: Ne félj! – Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. Én vagyok a REMÉNY.
A gyermekszem felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát,
s lángjával új életre keltette a többit.
Add Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a REMÉNY!
Hadd legyünk eszköz kezedben, amely segít megőrizni bennünk és
Gyermekeink szívében a
HIT, REMÉNY, SZERETET és BÉKE lángját.
Ámen.
